Miért fontos letakarni gyermeked webkameráját?

Laptopok, okostelefonok és táblagépek - az okoseszközök többségének már van beépített kamerája. A technológia fejlődésének köszönhetően ma már nem számít, hogy egy barátunk az utca, vagy a világ másik végén él, a webkameráink segítségével bármikor beszélgethetünk (majdnem) szemtől szemben.

A videohívások, a szelfik, a vlogolás, valamint telefonjaink és számítógépeink apró kamerái olyan könnyűvé teszik a kapcsolattartást, amennyire csak lehet. Ezt a fajta szabadságot pedig különösen élvezik a gyerekek és a tizenévesek. Viszont nem csak az emberi kapcsolatok profitálnak ebből a technológiából - a szélhámosok is gyorsan felismerték, hogyan használhatják ki, hogy kémkedésre alkalmas eszközök kerültek asztalainkra és zsebeinkbe.

Emiatt ami a múltban paranoiának tűnhetett, ma már teljesen ésszerűnek bizonyul: néhány évvel ezelőtt, amikor Mark Zuckerbergről készült egy fotó, amelynek hátterében a leragasztott webkamerás laptopja is látható volt, senki sem gondolta, hogy túlzásba esett volna.

Éppen ellenkezőleg, kifejezetten ajánlott a webkamerák körültekintő használata, mivel minden csatlakoztatott eszköz potenciális célpontot jelent a támadók számára. Rosszindulatú kódok használatával a kiberbűnözők betörhetnek egy általuk kiválasztott eszközbe, és saját céljaikra használhatják annak kameráját vagy mikrofonját.

Ezzel a technikával a támadók az áldozatok tudta nélkül be- és kikapcsolhatják a kameráikat, így kémkedve életük legbensőségesebb helyzetei után. Motivációik változatosak: egyesek egyszerűen csak izgalmasnak találják, hogy titokban másokat figyelhetnek, mások viszont pénzt akarnak kizsarolni az áldozataiktól. Ha a sértett nem csinálja azt, vagy nem fizeti meg azt az összeget, amit a kémkedők követelnek, a róluk készült videókat vagy képeket közzéteszik az interneten.

Már maga az ötlet is hátborzongató, pláne ha belegondolunk, hogy a támadók gyerekeket is megpróbálhatnak ily módon kihasználni.

Elővigyázatos szülőként a következőket tehetjük:

  • Tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy ha nem használják a webkamerájukat, mindig takarják le azokat. Így ha támadók fel is törik azt, többnyire használhatatlan lesz számukra. Erre a célra már öntapadós webkamera takarókat is vásárolhatunk, amelyeket egyszerűen csak el kell húznunk, ha használni szeretnénk a kamerát.
  • Győződjünk meg arról, hogy gyermekeink webkameráinak alapértelmezett beállítása a „kikapcsolt”.
  • Használjunk megbízható, naprakész internetbiztonsági megoldást, amely szoftveres szinten képes védeni a webkamerákat. Az ESET Internet Security figyelmeztet, ha egy program hozzá szeretne férni a webkameránkhoz, és lehetővé teszi a letiltását.
  • Győződjünk meg arról, hogy gyermekeink ne rakjanak olyan helyre webkamerát vagy kamerával ellátott okoseszközt, ahol azok intim helyzeteket rögzíthetnek, amelyekkel a csalók visszaélhetnek.
  • Tanítsuk meg gyermekeinknek, hogy semmi olyat ne tegyenek egy fedetlen webkamera előtt, amit akkor sem tennének, ha valaki nézné őket.
  • Mutassunk jó példát gyermekeink számára, és tartsuk be mi is ezeket a szabályokat!

Tanuljatok együtt gyermekeiddel a helyes webkamera használatról!

Kisebb gyermekeknek szóló Animália sorozatunk epizódjában Aster, a kíváncsi kisfiú segít egy bajba jutott barátjának, akiről kínos felvételt készítettek a webkameráján keresztül.  Nagyobbaknak pedig az Elias két világ között sorozatunkat ajánljuk, amelynek 9. epizódjában Elias egyik közeli barátja kap egy furcsa zsaroló levelet, amely azt állítja, hogy felvételeket készítettek róla a webkameráján keresztül.