Hogyan védheted meg a gyermeked az online ragadozóktól?

A mai gyerekek két összefüggő világban élnek, így offline és online is különböző veszélyek leselkednek rájuk. Az interneten hatalmas mennyiségű információ áll a rendelkezésünkre, ám ezek rossz kezekbe kerülve akár a gyermekek zaklatására is felhasználhatók.

Statisztikák bizonyítják, hogy a kiskorúakkal szembeni online szexuális zaklatások 82%-ában az elkövető az áldozat közösségi média profiljáról szerzett meg olyan adatokat, melyek segítségével könnyedén a bizalmába tudott férkőzni. A zaklatók 65 %-a szintén a közösségi médiából tudta meg azt is, hogy hol lakik és hova jár iskolába áldozata.*

Sosem volt egyszerű figyelemmel kísérni, mivel is foglalatoskodik egy kamasz, de most, a számos közösségi alkalmazás korában ez még nehezebb lett. Ráadásul a gyerekek nem is örülnek, ha szüleik túlzó felügyelettel szeretnének bepillantást nyerni az online életükbe.

De akkor mit tehetünk biztonságtudatos szülőként?

Az FBI összeállított egy szülőknek szóló útmutatót, amelyben olyan magatartásbeli változásokra hívja fel a figyelmet, amik arra engednek következtetni, hogy a gyerekünkre online veszélyek leselkednek. Nézzünk ebből néhány példát:

  • Gyakori éjszakai böngészés:
    Tipikus kamaszkori viselkedésforma a késő estébe nyúló netezés és chatelés. Ez azonban annak a jele is lehet, hogy gyermekünk nem megfelelő, veszélyes weboldalakat vagy chatszobákat látogat, ahol online ragadozókkal is kapcsolatba kerülhet.
  • Ismeretlen profilok használata, vagy az azokkal való kapcsolatfelvétel:
    Újabb veszélyforrásra utalhat, ha a gyermekünk hamis profilt használ. Az online bűnözők igyekeznek ismeretlenek maradni, és sokszor álprofilok használatára buzdítják a fiatalokat is, hogy zavartalanul beszélgethessenek velük.
  • Ismeretlenektől érkező gyanús e-mailek, levelek vagy csomagok:
    Figyeljünk oda, ha gyermekünk idegenektől kap levelet, e-mailt, vagy akár postai csomagot, különösképpen, ha ezek tartalmát megpróbálja eltitkolni előlünk.
  • Azonnal lecsukja a laptopját, vagy átvált egy másik képernyőre, ha belépünk a szobájába:
    Az online tevékenység elrejtése is arra utalhat, hogy gyermekünk olyasmit csinál az interneten, aminek mi nem örülnénk.
  • Távolságtartóvá válik:
    Az online bűnözők keményen dolgoznak azon, hogy éket verjenek a gyermek és a családja közé, hogy ezáltal nagyobb befolyáshoz jussanak a kamasz fölött.

Mit tehetünk szülőként, ha a fenti változásokat észleljük?

  1. Először is beszéljünk őszintén gyermekünkkel az online világban rá leselkedő veszélyekről. Hívjuk fel a figyelmét, hogy nem mindenki jó szándékú, aki annak látszik.
    Jó ötlet, ha egy kis időt együtt is internetezünk vele és megkérjük, hogy mutassa meg kedvenc weboldalait. Ha valami gyanúsat észlelünk, beszéljük meg vele.
  2. Legyen hozzáférésünk az e-mail és egyéb online fiókjaihoz, hogy vészhelyzet esetén hozzá tudjunk férni azokhoz. Magyarázzuk el neki, hogy erre miért van szükségünk.
  3. Hívjuk fel gyermekünk figyelmét arra, hogy az életkorának megfelelő közösségi média hálózatokat használjon, és azokon soha ne osszon meg túl sok információt magáról.
    Tanítsuk meg már fiatal korában, hogy mik azok a dolgok, amiket megoszthat az interneten másokkal, és mik azok, amiket nem.
    Az online bűnözők általában olyan gyermekekre vetik ki a hálójukat, akik a közösségi média oldalakon próbálják felhívni magukra a figyelmet annak érdekében, hogy másoktól pozitív visszajelzéseket kapjanak. A zaklatók kihasználják, hogy ezek a gyerekek örülnek az érdeklődésnek, és túl naivak ahhoz, hogy megértésék annak természetét.
  4. Állítsunk fel egyértelmű szabályokat arról, hogy mikor és kinek küldhetnek fotót, illetve adhatnak meg elérhetőséget, személyes információkat. Tanítsuk meg a gyermekünknek, hogy a legjobb, ha olyan gyerekekkel barátkozik az online térben, akiket a való életben is ismer, és ha nem beszélget személyes témákról idegenekkel.
    Ezen szabályok nem arra szolgálnak, hogy gyerekeink féljenek az idegenektől. Céljuk sokkal inkább az, hogy egészséges óvatossággal kezeljék az ismeretleneket az online és az offline térben egyaránt.
  5. Ha kamasz gyermekünk szeretne valakivel találkozni, akit az interneten ismert meg, akkor kísérjük el őt az első találkozásukra, és bizonyosodjunk meg arról, hogy minden biztonságos.
  6. A biztonságtudatos nevelés mellett segítségünkre lehetnek a szülői felügyelet alkalmazások, mint például az ESET Parental Control for Android.
    Az ESET gyermekbarát szülői felügyelet alkalmazása egy olyan védelmi rendszer, melynek segítségével szabályozhatjuk a gyermekek okostelefon használatát, és megvédhetjük őket a különböző online veszélyektől.
    Az alkalmazás kategóriák vagy egyénileg megadott weboldalak alapján blokkolja a gyermek életkorának nem megfelelő, például erőszakos vagy felnőtt tartalmakat.
    Emellett lehetővé teszi, hogy korlátozzuk az internetezéssel és játékokkal eltölthető idő hosszát, és részletes jelentést készít a gyermek által használt alkalmazásokról és megtekintett weboldalakról. Segítségével bármikor és bárhonnan bemérhetjük gyermekünk tartózkodási helyét is.
    Gyermekünk az appon keresztül külön engedélyt kérhet tőlünk bizonyos alkalmazások vagy weboldalak felkeresésére, illetve extra játék- vagy böngészési időre is.

Szülői felügyelet vs. függetlenség

A kamaszok sokszor úgy látják, hogy bizonyos szabályok (köztük a fent említettek is) korlátozzák a függetlenségüket. Emiatt fontos, hogy elmagyarázzuk nekik, miért szükségesek ezek a szabályok.

Ha fiatalkorban megtanulja a gyermekünk, hogy mik azok az alapvető dolgok, amiket meg kell tennie a magánélete védelmében, az egész élete során hasznos lesz számára.

Szülőként minden eszközzel segítenünk kell kamasz gyermekünket, hogy független felnőtt válhasson belőle, de mindig éreztetnünk kell vele azt is, hogy szeretjük őt, számíthat ránk, hozzánk mindig fordulhat és velünk mindig biztonságban lesz.
Akkor járunk jó úton, ha ebben megtaláljuk az egyensúlyt.

* (InternetSafety101.org)